A tartalom megtekintése

Bokréta Hagyományőrző Néptánc Együttes

A néptánc tovább él, ha újra hagyománnyá válikNyugat-Magyarország népi hagyományok szempontjából legjelentősebb tájegysége a Rábaköz.
Csorna és Kapuvár mellett a hagyomány értékeit leginkább a szanyiak őrizték meg, dalban, táncban, viseletben, rituális szokásokban, szövegekben.
Eredeti funkciójuk az életmódváltással megkopott, vagy teljesen elveszett. Őrzését az 1931. óta működő Bokréta Hagyományőrző Néptánc Együttes vállalta fel és jeleníti meg különféle táncos alkalmakon újra éledő hagyományként.
A volt püspöki kastélyban a szakszerűen összeállított helytörténeti gyűjtemény őrzi a község tárgyi kultúráját, melynek tárgyai szorosan kapcsolódnak a Bokréta Hagyományőrző Néptánc Együttes által őrzött, feldolgozott hagyományokhoz. Az együttes utazó létszáma 50 fő, mely két generációból tevődik össze.
Sajnos az idő múlásával az adatközlőktől meg kellett válnunk, de a mostani első generáció táncait, dalait még tőlük élményszerűen tanulhatta meg.
SZANY NAGYKÖZSÉG HONLAPJA COPYRIGHT © 2010
Premium Drupal Themes by Adaptivethemes